2018. november 25.
METRÓ,
szakadó esőben, vasárnap délelőtt:
– ázott verebekként gubbasztunk egymás mellett, próbáljuk elviselni a másik kipárolgásait.
Vagy olvasol, vagy a telefonodat babrálod, vagy ezek híján a szembenülők cipőit fixírozod (jó muri kitalálni a viselőjük kilétét anélkül, hogy az arcukba kéne bámulnod).
– Ülünk, párolgunk, fintorgunk, kussolunk…
A Nagyvárad térnél beúszik a képbe egy pár 45-ös kínaipiacos nájki, egy pár ünneplős luízvuttyon, meg ezek hozadéka 24-es méretben: ebédre igyekeznek a mamához.
– Leakkarokküjniiiii!!
Azonnal három pár – konszolidált – cipő rebben szét a szemközti ülés alól, Mézgáék legott le is heverednek.
A gyerek keresztben.
Majd elégedettségének hangot is ad.
Kibasz@tt hangosan.
– Lacika ne visíccsáámáá!
De.
Juszt is… Juszt(is) László…
(Ökölberándult arccal – mostmár őket nézem:
a gyerek fején zöld filcből Süsü sapka, alóla csak a takonycsík látszik ki. Ja?! Így én is ordítanék.)
– Lacikanemszabad! Nemkapolrántotthúst!
-Dee-eee-heee! Hüjevagy! Mamaad!
És visítás…
Kíváncsian nézem a többiek arcát: vajon más is szeretné-e Lacikát felrúgni műholdnak?
Legnagyobb meglepetésemre senkinek egy rosszalló pillantása sincs. Két nagymama-korú hölgy elnézően mosolyog az áldott gyermek felé, mások nemtörődnek…
Tehát a hiba az én készülékemben van.
Ez a megszokott?!
A nem-nevelés…?
Csendben felállok, átadom a helyem az egyik mosolygó nagymamának, és letakarodok a szerelvényről.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s