Ittam Édesanyám intő szavait, mielőtt többszáz testvéremmel együtt utunkra bocsájtott volna. Én figyeltem, míg a többiek viháncoltak, unalmukban ficánkoltak, vagy tekeregtek. Édesanyánk elmondta, hogy mindnyájunknak kiválaszt egy szép lakást, ahol nekünk kell majd okosan berendezkednünk, és felkészülnünk az önálló életre. Nem lesz könnyű, bármennyire is annak tűnik – egyedül lakni ezután. Először is egy nagyon pici, kényelmetlen garzont kapunk, amiben mozdulni sem fogunk tudni. Türelemmel és szorgalommal kell kivárnunk a hosszú időt, amikorra tágassá, kényelmessé válik. Felhívta a figyelmünket a buktatókra: lesznek olyanok, akiknek mindenük odalesz egy fagykár, vagy vihar során. Azoktól már most, előre elbúcsúzott, néhány könnyet ejtve. Akik pedig trehányak lesznek, vagy nem elég türelmesek, azok bizony idő előtt pofáraesnek…
Szép szavai hálával töltöttek el. E hála csilloghatott szemeimben, midőn egy gyönyörű szilvát választott nekem lakni, – útravalóul.
Remegő gyomorral vettem birtokba a lakást. Moccanni sem bírtam, de nem is mertem. Csendesen rágódtam a jövőmön, amikor jöttek az első hírek a testvéreimről. Bizony sokukat elvitt az első vihar. Volt, aki bentfagyott. Később azok, akik hamar akartak éretté válni, nagyon csúnyán pofára estek. Ők cefreként végezték.
Én ügyeltem a házam külső megjelenésére is, belül pedig szép tágasra, porhanyósra rágtam. Édesanyám szavait vigyázva, igyekeztem nem túl hivalkodóra alakítani a szilvámat, nehogy a Kétlábú Szörnyeteg szeme megakadjon rajta. Mert az a Vég. A Szörnyeteg ezeregy módját tudja a magunkfajta kukacok kínzásának: lassú tűzön péppé főzni, forró sütőben fahéjjal felmart testünket ropogósra sütni, vízbefojtani, vagy csípős löttyé erjeszteni, amit aztán jókedvűen döntöget lefele a torkán, vagy csak egyszerűen kettéharap rettentő fogaival.
Eljött az augusztus, megérett az idő a saját családalapításra. Fájó szívvel csomagoltam, amikor egy napsütötte délutánon furcsa hangokat hozott a szél. Talán vihar lesz, megmozdult a fa. Aztán a feje tetejére állt minden. Kétségbeesve kapaszkodtam, de a mozgás nem szűnt. Hányingerem lett a félelemtől, de egyszer s mindenkorra eltökéltem, hogy a végsőkig küzdeni fogok az életemért.
Egyszerre a falak szétnyíltak, és soha nem látott fényesség terült szét az otthonomban. Vakon hadonásztam jobbra-balra, hátha elriasztom a betolakodót…
A Kétlábú Szörnyeteg volt az. Kétségbeesetten ordítoztam, átkokat szórtam rá, fenyegetően tekeregtem felé. A dühtől hatalmasnak és erősnek éreztem magam, kukacnyelven szidtam, fogaimat csattogtatva vicsorogtam felé.
És győztem! A Szörnyeteg megadta magát, visszazárta a falakat, és egy utolsó földrengést követően megérkeztem egy csendes, rothadó mennyországba…
Just Me 