Gyermeknapra

Magamnak…

Neked – és tulajdonképpen MINDENKINEK, aki gyerek. Mert hiszen azok vagyunk – és akarunk maradni az idők végeztéig. A gyermekkor hamar elröppen, és sokáig nem is hiányzik, hiszen alig vártuk, hogy Felnőttek legyünk egyszer…

Sokáig hittem, hogy jó felnőttnek lenni, hogy a legjobb dolog azt csinálni, amit akarok, – aztán eljött az idei év… 2020…

Amikor otthon ülve aggódunk a szüleinkért, és nem ők miértünk. Nem bújhatunk Anyu kötényébe, és ő nem simogathatja a buksinkat vigasztalóul. Mert felnőttünk. Mert felelősek vagyunk. Vagy mert már nincs is kiért…

2020. Gyermeknap… Útközben egyszem, ici-pici Anyukámhoz eszembe jutnak azok a régi, május végi vasárnapok, amikor a reggeli kakó-vajaskalács után szépen felöltöztettek bennünket az ünneplő ruhánkba: szandál fehér, térdig érő pamutzoknival ( ha a zokniban tartott is még a gumi, akkor is lecsúszott, és délutánra már senki nem rángatta a helyére, mert minek), amihez kislányoknak kantáros rakottszoknyácska, kisfiúknak kantáros hónaljgatyácska illett. Kivillamosoztunk a Margitszigetre, ahol csodás dolgok történtek: hurkapálcára rajzszegezett színes papírforgóval rohangálhattunk, ebédre bugyirózsaszín vattacukorral kenhettük össze az ünneplő ruhánkat, visítozhattunk a szökőkútból kifröccsenő víz alatt, messziről kiabálhattuk a megkövesedett költőbácsik neveit, táthattuk a ragacsos szánkat a gyönyörű virágos kertben, új pajtásokat szerezhettünk, akiknél volt piros pöttyös labda, vagy tollasoztunk velük, amíg a szüleink összebarátkoztak az ő szüleikkel. Este egyikőnknek sem kellett hosszú mesét olvasni…

Ma Anyukám a kapuban várt, pedig az állandó fájdalomtól alig tud járni. Valami huncut mosolyt véltem felfedezni az arcán, – de nem mehettem közelebb, puszi sincs. Leraktam a csomagomat, addig ő előretipegett a konyhába… Mosolyogva nézte, ahogy bekukkantok a letakart vájlingba: fánkot sütött! Hajnalban kelt, hogy mire megérkezem, készen legyen. Megszórta porcukorral, és a baracklekvár is az asztalon várt.

Gyerek akarok lenni még nagyon sokáig. Gondtalan. Akinek felhúzzák a macskazokniját. Akinek forgót vesznek, és fánkot sütnek. Akinek van, aki még fánkot süt…

undefined A fotón Erdélyi Gábor úr és Bátyja mosolyognak abból az időből, amikor még jó volt gyereknek lenni (természetesen macskazokniban és kantáros hónaljgatyókában). Hálás köszönet érte.❤

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s