Aktuális audienciámra mentem sosem látott Nagyanyámhoz.
-Így vagyunk mi már néhány éve: megyek, amikor mennem kell, Ő pedig türelmesen vár. Hagyja, hogy hosszasan bogarásszak, húzkodjam a gazszálakat, mielőtt belekezdek.
Mint minden Nagymama, Ő is biztosan tudja, mi bánt, – de engedi, hogy elmondjam.
Így szoktuk mi: én a hideg kövön kuporogva szipogok, Ő pedig megértően hallgat. Mindig, mindenre kapok választ, mindig, mindenre lesz megoldás…
Csendes, félreeső helyen pihen az én Mamám, – nem volt ideje megvárni, hogy megszülessek. Körülötte csak gyöngyvirág és borostyán, szomszédok rég elfeledve, jeltelenül. A gaztengert én szoktam átrendezni, újratervezni, de rettentő kihívás.
Most csak a mellettünk terebélyesedő borostyán-fát metszegettem, amikor előbukkant egy sírkő, felirattal.
Bebújtam a lombok alá, és akkor láttam meg, hogy hiszen sosem voltunk egyedül! Egy évben született, – és egyazon évben is ment angyalnak a Mamámmal:
Lázár Anna.
61 évet élt. Lánykori néven temették – és felejtették el.
Úgy lehet, hogy egy életen át várta a kedvesét, aki sosem jött vissza a háborúból. Szép lány volt, szomorú mosollyal…
Mostantól én gondolok Rád is, és tiszteletbeli Nagymamámmá fogadlak,
Lázár Anna (1903-1964).
Just Me 